Emelt Díjas Telefonszámok

“Adótanácsadóként az üzlet egy teljesen új dimenziója számomra, hogy szinte bárhol, még az autómban, egy forgalmi dugó ideje alatt is pénzt tudok keresni. És a hívás végén már el is számoltunk.” 
/R. Annamária – könyvelő/

Tegyük meg együtt az első lépéseket

Egyszerűbb lesz, mint hinné!

0
év tapasztalat
0
ügyfél
0
Bekapcsolt szám

MIÉRT MINKET VÁLASZTANAK?

10 éves tapasztalat

Hisszük, hogy a tíz év alatt megválaszolt rengeteg kérdés, megoldott feladat, helyzet és ügyféligény egy olyan hátteret ad nekünk, amivel az Ön elképzeléseire is gyors és hatékony megoldást fogunk találni.

Alacsony költségek

Vannak ügyfeleink, akiknek éveken át tartó hűségükért díjmentességet adtunk, de olyanok is vannak, akiknek díjai a forgalmaik függvényében a nulláig csökkenhetnek. Rendszeres akciókat tartunk, melyekkel a vállalkozások beindítását könnyítjük.

Megbízhatóság

A velünk kötött szerződésekben nincsenek apróbetűs részek. Tőlünk azt kapja, amit megbeszéltünk és ahhoz tartjuk is magunkat. Megállapodásainkon és szolgáltatásainkon egyoldalúan és főleg bejelentés nélkül, nem módosítunk semmit.

Az emelt díjas számokról néhány szóban

Az emelt díjas telefonszámok felhívását követõen a hívó fél az adott szolgáltatás igénybevételéért cserébe a szokásos tarifáknál nagyobb percdíjat vagy hívásdíjat fizet.
Ezen a hívás ill. percdíjon osztozik a szolgáltató, és a tartalomszolgáltató.

Az általunk biztosított emelt díjas telefonszámok esetében ez a díjmegoszlás 50-50% körüli úgy, hogy a választott tarifasáv nagyságával arányosan az Ön részesedése növekszik.

Mindig egyszerűen

A hozzájutás feltételei

Az emelt díjas számok elindítása a leggyorsabban pénzt termelő vállalkozások közé tartozik. Ehhez igazodva igyekeztünk mindössze négy pontra szűkíteni mindazt, ami ahhoz kell, hogy Önnek is lehessen egy ilyen száma.

Válassza ki azt amelyik legjobban megfelel a terveinek

Két típus létezik

AUDIOTEX

A LEGNÉPSZERŰBB

... TEX

Miután a hívó fél egy audiotex számot tárcsázott, az elszámolás alapja a hívás időben mért hossza lesz. Ennek megfelelően a hívó telefonszámlájában az adott hívás költsége percdíj alapon, de másodperc pontosságig kiszámolva jelenik majd meg.
Részletesebben ...

AUDIOFIX

VÁGYIK A NÉPSZERŰSÉGRE

... FIX

Ebben az esetben a hívó fél az emelt díjas szám felhívásával egy hívásesemény alapon elszámolt szolgáltatást vesz igénybe. Kilencféle tarifasávban lehet igényelni.
Részletesebben ...

Minden út az első lépéssel kezdődik

Segíteni fogjuk az igénylés minden lépésében

A szerződéskötés után sem hagyjuk magára. Figyeljük számai teljesítményét, és
hasznos tanácsokkal látjuk el a magasabb forgalom érdekében. 

01

ELKÜLDJÜK A PAPÍROKAT

Az Önöktől kitöltve visszakapott igénylőlap alapján elkészített szerződést elküldjük Önöknek.

02

VISSZAKÜLDIK A PAPÍROKAT

Amint a szerződést visszakaptuk, az induló díjak beérkezéséig előkészítjük a számo(ka)t a bekapcsolásra.

03

BEKAPCSOLJUK A SZÁMO(KA)T

Sokszor előfordult már, hogy eddig a lépésig három nap alatt eljutottunk. De valójában ez az Ön gyorsaságától függ.

KÉNYSZER NÉLKÜL MONDTÁK

üGYFELEINK AJÁNLÁSAI

Ön a legjobbat érdemli

amikor Tíz év tapasztalata az Ön szolgálatába áll